A Szabadságra Vágyók Oldala

Anyagi függetlenségre?

Szeretnéd megvalósítani Önmagad?

Szeretsz csapatban dolgozni?

Akkor jó helyen vagy!

Szabadnak születtél

Szabadnak születtél – ez nem csupán egy gondolat, hanem egy mélyen gyökerező igazság. Minden emberi lényben ott rejlik a veleszületett képesség, hogy saját útját járja, saját döntéseket hozzon, és kibontakoztassa egyedi potenciálját. Ez a szabadság nem valami, amit megszerezni kell, hanem valami, ami már a kezdetektől fogva a részünk. Feladatunk csupán az, hogy felismerjük és megéljük.

SIKEREXPRESS – a csapat!

A SIKEREXPRESS alapítói.

Patkós Györgyi és Péter

Egy ambiciózus házaspár, akik a szabad életet választották. 1994 óta sikeres vállalkozók, de az igazi küldetésüket a Network Marketingben találták meg. Többször teljesítették a legmagasabb elismeréseket, amelyeket partner cégük meghírdetett.

Ők megmutatják a sikerhez vezető utat. Kidolgozták az ehhez vezető lépéseket, tanítják azt és maguk is folyamatosan tanulnak, fejlődnek. Büszkék a nemzetközi csapatukra és lelkesednek a sikereikért.

A Siker Útját nem Érdekli Ki Megy Végig Rajta

A Siker útja – Miért fontos ez nekünk, marketingeseknek?

Itt ez a mondás „A Siker Útját nem Érdekli Ki Megy Végig Rajta”. És tudjátok mit? Ez marketinges szemmel nézve is tök igaz! 🤔

Ez a gondolat arról szól, hogy a siker nem válogat. Nem érdekli, honnan jössz, milyen a háttéred, vagy épp mennyi a bankszámlád, az érdekli merre tartasz. A siker azoké, akik végigcsinálják. Akik sikerorientáltak, kitartanak, tanulnak, fejlődnek, nem veszik le a szemüket a célról és nem adják fel az első (vagy akár az ötödik!) nehézségnél.

De miért fontos ez nekünk, Network Marketingeseknek?

Mert pontosan ez a mindset az, ami a mi munkánkban is elengedhetetlen! Gondoljunk csak bele:

  • Nem számít, hányan mondanak nemet: Statisztikai számok, mert a sikerhez a fejlődéshez szükség van mindenkire. Minél sikeresebb vagy ebben a vállalkozásban, annál több NEM-et sepertél be!
  • A kitartás mindent visz: A siker nem az azonnali robbanás, hanem a folyamatos fejlődés eredménye.
  • Mindenki számára elérhető: A marketing világa folyamatosan változik, de az alapelvek (megérteni az ügyfelet, értéket adni) ugyanazok maradnak. Bárki megtanulhatja, bárki lehet sikeres, ha beleteszi a munkát.

A Legfontosabb Kérdés a: MIÉRT?

MIÉRT?

Close up of a red anthurium.

Anthuriums

Cactus

Sunflowers

Instagram

@example

Photo of a field full of flowers, a blue sky and a tree.
Profile portrait of a native person.
View of the deep ocean.
Portrait of an African Woman dressed in traditional costume, wearing decorative jewelry.
The Acropolis of Athens.
Close up of two flowers on a dark background.
Birds on a lake.